Az autómentő szolgáltatásaink Budapest összes kerületében elérhetőek. Ahogyan az egész országban, úgy a fővárosban is 0-24, azaz autómentés non-stop segítjük a bajba jutott, vagy balesetet szenvedett autósok problémáinak megoldását. Így az évek folyamán nem is csoda, hogy különféle kihívásokkal találkoztunk Budapesten már-már lehetetlennek tűnő helyzetekből.
Vágjunk is a közepébe…
autómentő szolgáltatás mélygarázsból Budapest belső kerületeiben!
Nincs is rosszabb rémálmunk, mint, hogy reggel a munkába indulva az autónk nem reagál az indítókulcs indítására, nem indul. Ilyenkor autómentő szükséges, ami szerencsére Budapest ezen részén azonnal elérhető! Ha ez önmagában nem lenne elég probléma, fokozhatjuk még a belvárosi parkolási lehetőségekkel. Budapesten jelenleg a parkolási lehetőségek zöme a föld alatt található, szűk, alacsony mélygarázsokban. Autómentő kollégánknak erre is megoldást kellett találnia, például külön, erre a célra terveztetett emelővillás, emelővillával felszerelt autómentő segítségével, autómentő szerszámokkal felszerelt trélerekkel.
Baleseti autómentő, 024 autómentés, műszaki mentő szolgáltatás kötött pályás járművek nyomvonaláról Budapest belterületén
Közel 2 millióan laknak Budapest főbb kerületeiben, így nem csoda, hogy hatalmas a forgalom, gyakoriak a dugók, az ideges, munkába sietni vágyó autósok és hát meg is történik sokszor a baj. Ez esetben autómentés szolgáltatás válik szükségessé. Emellett különféle kötött pályás járművek is részt vesznek a forgalomban, melyeknek a közlekedését nem lehet túl sokáig feltartani. Mit tegyen, ha Ön is hasonló helyzetbe került? Megoldás: Elérhetőségek!
Autómentés egyirányú, szűk utcákból, szűk parkolókból
Modern autómentő felszerelésünk nagyban megkönnyíti ezt a feladatot, továbbá autómentő szakembereink tapasztalata is hozzájárul a feladat sikerességéhez. Hisz autómentő kollégáink nap, mint nap járják Budapestet és találkoznak ilyen és ehhez hasonló kihívásokkal.
Akkumulátor bikázás, mint autómentő szolgáltatás
Mint ahogy előző bekezdésünkben is említettük, Budapest belvárosában rengeteg a szűk parkoló, ami sok esetben megnehezíti ezt a fajta szolgáltatás nyújtást, hisz emiatt nehezebb hozzáférni az autóhoz, a szükséges autómentés elvégzéséhez. Szerencsére autómentő szakembereinknél mindig van speciálisan erre a célra gyártott autómentő bikakábelünk, illetve akkumulátor bikázó készülékünk.
Kerékcsere szolgáltatás a forgalmas Budapesten
Budapest területén ez is egy autómentés szolgáltatás.Budapesten nem nehéz dolog megpadkázni a felnit és ezzel kicsípni a gumi oldalát, ilyenkor bizony kerékcsere szükséges. Sok új autóban már nincs is benne a pótkerék, nem hogy a hozzátartozó felszerelés hozzá, hogy ezt magunknak el tudjuk végezni. Ebben az esetben együttműködő partnerünk mobilgumis szolgáltatását küldjük segítségül. Amennyiben pótkerék tartozik az autóhoz, mint kiegészítő, csak a hozzátartozó felszerelés hiányzik, vagy nem megfelelő, autómentő szakemberünk a telefonhívást követően azonnal a helyszínre siet és elvégzi a szükséges kerékcserét.